Bankó Vállalkozás

Nyilvántartási szám: 50103957 * Adószám: 67351499-1-43

Egyéni vállalkozásomat 2015. november 2.- án indítottam el. Akkor még csak társasházak takarításával, illetve épületburkolással foglalkozott a vállalkozás. A részben alacsony munkadíjaknak köszönhetően az épületburkolói tevékenység (bár biztos megélhetést nem) hozta a legtöbb megrendelést. Ügyfeleim kérésének engedve 2016 februárjától bővült a vállalkozás tevékenységi köre épületszigeteléssel, illetve szobafestő-mázoló-tapétázó munkákkal. A vállalkozás tevékenységi körének bővülésével szakképzett, gyakorlott szakemberek alkalmazása vált szükségessé, így egyszemélyes vállalkozásom létszáma 3 főre emelkedett. Egy üzleti ajánlat elfogadása révén 2016 júliusától tovább bővült a vállalkozás tevékenysége. Innmáron vasbetonszerelési, kőműves, ács-állványozó-tetőfedő, bádogos, víz-,gáz-,központi fűtés szerelő, illetve villanyszerelési munkálatokat is tudtam vállalni, természetesen szakemberek kivitelezésében.            2016 szeptemberében műanyag, fa és alumínium nyílászárók gyártását és beépítését, illetőleg árnyékolástechnikai eszközök gyártásával és szerelésével is foglalkozunk. 2016 novemberétől pedig kertépítési és kertészeti munkákat is vállalunk.

2017 márciusában lett teljes a vállalkozás. Házak, lakások, irodák részleges, vagy teljes felújítását is eltudjuk vállalni rövid határidővel, olcsón, garanciával.

Bízom abban, hogy bemutatkozásom felkeltette érdeklődését, és hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

 

Asztali nézet